Bevezető:
Tisztelt Szülők, Nagyszülők!
"Szülői kérdések" rovatunk azért jött létre, mert nagyon sok anyukával, apukával és nagyszülővel találkozom, munkám során, akik nincsenek tisztában a szakmai előírásokkal az óvodákban és a bölcsődékben. Nem tudják, csak sejtik, hogy gyermekük "egész nap" megfelelő tudást kap-e az adott intézményben. Hogyan egészítse ezt ki otthon? Mivel tudja könnyíteni gyermeke fejlődését? Ismerek,olyan szülőt is,aki nem meri feltenni a kérdéseit,mert attól tart,hogy tapasztalatlannak nézik! Eltelik így az óvodai 3-4 év,anélkül,hogy megbeszélték volna az aggályokat. A gyermek elmegy az iskolába és ott derül ki,hogy mik a hiányosságok! Akkor viszont,már késő,vagy legalább is nagyon nehéz pótolni.
Jómagam, lassan 30 éve vagyok pedagógiai pályán és ebből 15 éve a saját magánóvodámat és bölcsődémet vezetgetem. Felneveltem a saját három gyermekemet,akikből 2 lányom szintén a pedagógusi pályát választotta. Óvodánk szakmailag Kiváló Minősítést kapott az Oktatási Minisztériumtól és a Magánóvodák és Iskolák Alapítványától. Jelenleg Dajka képző központ vagyunk, ami azt jelenti,hogy az ország egész területéről nálunk vizsgáznak a dajkák. Tankönyvüket is jómagam írtam,amiből felkészülnek.
Nos Kedves Szülők és Nagyszülők! Amennyiben megbíznak szakmai tudásomban és bíznak abban,hogy segíteni szeretnék Önöknek-hogy gyermekük a legjobbat kapja-bátran kérdezzenek tőlem, igyekszem legjobb tudásom szerint az Önök kérdéseire megadni a választ. A kérdéseket Katt ide: marcsi2084@t-online.hu tehetik fel.
Szeretettel: Zoller Mária A Heidi Óvoda alapítója és vezetője.
---------------------------------------------------------
Szülői kérdések:
Két gyermekem van 10 éves kislányom és egy 4 éves kisfiam. Lányom előszeretettel rajzolt, színezett már kicsi kora óta.Kisfiam viszont a ceruzát még nem tudja stabilan fogni és nem szeret egyáltalán színezni, rajzolni. Ez a későbbi folyamán gond lehet?
Kedves Anyuka!
Ne aggódjon,az óvodában megtanulja kisfia fogni a ceruzát és színezni is szeretni fog. A pedagógusnak az a feladata,hogy felkeltse a gyermeke érdeklődését a rajzolás iránt. Még két dolog nagyon fontos! Az egyik, hogy nem szabad összehasonlítgatni a testvéreket,mert külön kis lények az egyik ezt szereti a másik azt. A másik nagyon fontos dolog, hogy otthon ne stresszelje kisfiát gyakorlással! Inkább játszanak, házimunka közben beszélgessenek. A többit bízza az óvodára, a szakemberre!
Szeretettel: Zoller Mária pedagógus
---------------------------------------------------------------------
Szeretném megkérdezni, hogy lehetőség van e arra, hogy másik Óvodába írathassam be gyermekemet, független attól hogy már elkezdte az állami óvodát?
Kedves Anyuka!
Semmi akadálya, hogy gyermeke évközben egy másik óvodába járjon. Amennyiben a választott intézményben van hely és fogadják a gyermekét,abban az esetben a régi óvodából el kikérővel átveszik a kicsit az új intézménybe. Ezt a két óvoda hivatalosan elintézi,a szülőnek nincs tennivalója.
Köszönöm kérdését: Zoller Mária pedagógus
--------------------------------------------------------------------
Most szeptemberben kezdtük el az óvodát. Az óvónő az első nap közölte velem, hogy 2 óra múlva menjek érte. Kérdeztem, hogy miért hisz gyermekem már járt közösségben, nagyon szeret játszani önállóan és csoportosan is. Válasz: -Nem baj, nálunk 2 hét a beszoktatási idő.
Kérdezem: Ez minden óvodában így van? És gyermekem -mivel már volt közösségben- nem fog úgy mond vissza szokni, hisz még az ebédet sem várhatja meg?
Kedves Anyuka!
Sajnos ez a döntés,amit az óvoda hozott a beszoktatással kapcsolatban nem rugalmas. Úgy is mondhatnám, hogy merev! Mindenképpen azt tartanám helyesnek,ha 1-2 napig reggeltől ebéd utánig maradjon gyermeke, és ha problémamentes,akkor a harmadik naptól már ott aludhasson! Én annak vagyok a híve,hogy a beszoktatást a gyermek hozzáállása diktálja és nem lehet mindenkire ugyanazt a sémát ráerőltetni. 2 hét igazán sok idő! Esetleg beszéljen a vezetőnővel és kérje meg,hogy tegyen kivételt gyermekével!
Minden jót kívánok!
Zoller Mária óvodapedagógus
---------------------------------------------------
Egy gyerekes apuka vagyok. Érdeklődnék, hogy miért van ha haza megyek rögtön kitör a gyermekemnél a hiszti. A feleségem mindig mondja, hogy idáig nem volt semmi ilyesmi, és szépen játszott vagy játszottak. Igaz hogy csak egy pár percig tart de nekem nagyon rossz érzés. Először mérges voltam, most meg úgy érzem, hogy nem tudom kezelni a dolgot. Köszönöm előre is a válaszát.
Kedves Apuka!
Aggodalomra semmi oka,nagyon egyszerű a probléma! Ön hiányzik gyermekének! Napközben jól elvan Édesanyjával,de mikor Ön hazamegy kitör rajta a hiszti. A gyermekek ezt nem tudják szóban megmagyarázni és megfogalmazni,ezért reagálnak így. Ölelje meg,biztosítsa arról,hogy nagyon szereti és amikor otthon van töltsenek együtt minél több időt!
---------------------------------------------------------------
Tudna nekem abban segíteni, hogy nagycsoportos korban ill. iskola kezdés előtt mit kellene tudni a gyermekemnek?
Természetesen szívesen tájékoztatom:
Matematika:
- 10-ig. számolni(kisebb,nagyobb,összeadás,kivonás)
- relációs jelek ismerete ( <=>)
- a 10 többféle bontása
- mértani formák ismerete
- számegyenesen a számok elhelyezkedése
Környezet:
- színek ismerete
-ízek ismerete
- testrészek felsorolása,ismerete
-évszakok és jellegzetességeinek ismerete
- hónapok,napok ismerete
- helyek helyes használata: alá,fölé,mellé,rá stb.
- a saját és a családtagok nevének ismerete,lakáscím,szülők foglalkozása
Rajz:
- önálló munka,ceruza,olló,ecset használata
- élmények képi kifejezése
- emberábrázolás részletesen
Testnevelés:
- rendezett mozgás
- bukfenc előre-hátra
-kettes sorban állás,sortartás
- labdajátékok ismerete
- labdadobás,elkapás
- közlekedési szabályok ismerete
- jobbra-balra irányokat megkülönböztetni
- egyensúly gyakorlatok elsajátítása
Ének:
- önálló éneklés
- hangszer ismerete( dob,csörgő,háromszög,cintányér stb.)
- ritmus tapsolás
Nyelvi fejlettség
-kifejezi magát,ha szükségletei,kívánságai vannak
- megpróbál a tanult (német) nyelven válaszolni,beszélni
- beszéd közben gesztikulálva is kifejez
- jól megérti magát társaival
Írás:
- betű előkészítő vonalvezetés elsajátítása
- a számok 1-10 való rajzolása
- egyenes,hullámos vonalak írása
- balról-jobbra haladó irány elsajátítása
Általános tudnivalók:
- önálló öltözködés, cipőkötés,mosakodás
-kés,villa,kanál használata az étkezésnél
- ünnepek aktualitása,ismerete
- köszönés napszaknak megfelelően
- tudjon különbséget tenni felnőtt és gyermek köszönése és társalgása között
Ennyi a tudnivaló! :) Minden jót kívánok!
------------------------------------------------------------------
Kislányom 2 éves és még a pelusról nem szoktunk le. Ha Önökhöz szeretném bölcsibe járatni ez probléma? Illetve tudnak ebben segíteni?
A bölcsődében nem probléma, ha még nem szobatiszta a gyermek, majd mi segítünk neki. 1 év alatt pellusnélkülivé válik!
Köszönöm kérdését!
-----------------------------------------------------------------------
Kisfiam 5, kislányom pedig 3 éves. Fiam már szeretne egy kicsit egyedül lenni a szobájában, lányom pedig nem engedi, mindig megy utána. Fiam egy idő után dühös lesz pedig elég türelmes.
Ez a későbbi folyamán problémát okozhat?
Tisztelt Szülő!
Azt tanácsolom, hogyha kisfia egyedül szeretne maradni, akkor foglalja le Ön kislányát arra az időre. Tudniillik kisfia valószínűleg az egyedüllét alatt "töltődik fel" és ha ezt nem tudja biztosítani számára akkor agresszív, türelmetlen és stresszes lesz. Ez pedig senkinek sem jó!
üdvözlettel: Zoller Mária pedagógus
-----------------------------------------------------------------------------
Lányommal elmentünk játékot venni a kis barátnőjének a születésnapjára. Gyermekem egy olyan hisztit vágott le az áruház közepén, hogy nem ismertem rá. Mivel ő nem kapott. Muszáj voltam venni neki egy kis apróságot. Jól tettem?
Sajnos nem jól tette, de ha már megtörtént nem tudunk mit tenni. Legközelebb, ha mennek hasonló ügyben vásárolni, előre beszéljék meg még otthon, hogy miért mennek! Ugyanis kislánya nem volt tudatában azzal, hogy másnak kell választania és nem saját magának.
köszönettel: Zoller Mária pedagógus
--------------------------------------------------------------------------------
Kisfiam imád játszani, viszont mindig ő akar nyerni. Ha nem így van teljesen ki van borulva. Mit tanácsol mit tegyek?
Játék előtt mondja el neki, hogy mik a lehetőségek nyerés ügyben és előre tisztázzák, hogyha nem nyer,ne hisztizzen, hanem akarjon még egyet játszani, hátha akkor szerencséje lesz.
Jó játszást kívánok!
--------------------------------------------------------------------------------
Gyermekem óvodás nem igazán viszik ki őket játszani a kertbe mivel hideg van. Pedig imád és sokszor is szoktunk kint játszani otthon. Ön ezt helyesnek találja?
Egy kisgyermeknek naponta minimum 1 óra levegőzésre szüksége van, még a legnagyobb hidegben is. ( Nyáron természetesen több). Ezt az óvodapedagógus is tudja, ezért arra kérem, hogyha nem viszik ki őket mindennap, bátran kérjen segítséget a vezető óvónőtől!
Tisztelettel: Zoller Mária
------------------------------------------------------------------------------
Köszönöm a gyors válaszát, hogy megírta mit kell tudni a nagycsoportosokna. Még egy kérdésem lenne ezzel kapcsolatban: ez csak önöknél van így vagy ez elő írás?
Ezt, a törvény írja elő!
Tisztelette: Zoller Mária
--------------------------------------------------------------------------